Az AVDH megszűnésének hatásai a domain regisztrációra

Az AVDH megszűnésének hatásai a domain regisztrációra

Mint ahogyan azt már sok online média is megírta, az Ügyfélkapu által biztosított, AVDH néven ismert digitális aláírás 2024. utolsó napján végérvényesen kivezetésre került. A funkció hiánya miatt keletkezett űrt a digitális állampolgárság (DÁP) mobilapplikációban fejlesztett digitális aláírás lenne hivatott betölteni, amely jelen cikk írásakor – közel egy hónappal az AVDH megszűnését követően – még nem elérhető.

Hatása a domain regisztrációra

A .hu domain regisztráció során előfordulhat, hogy a Nyilvántartó jóhiszeműségi nyilatkozat megtételére kéri fel a domain igénylőjét. Ez abban az esetben fordul elő, ha a domainnév igénylését a Nyilvántartó megtévesztőnek véli vagy átruházás során az új domain-igénylőnek abban az esetben kell nyilatkozatot tennie, ha az átruházó domain-használó is tett korábban ilyen nyilatkozatot. Ekkor az igénylőnek arról kell nyilatkoznia, hogy a domaint nem megtévesztő módon, hanem jóhiszeműen, a Domainregisztrációs Szabályzatnak megfelelően fogja használni, a használattal harmadik személy jogait nem fogja megsérteni. 

Azon igények, ahol a Nyilvántartó jóhiszeműségi nyilatkozatot kér, fokozott figyelmet és ellenőrzést igényelnek. Éppen ezért a dokumentumot kizárólag minősített elektronikus aláírással fogadja el, a papíralapú, kézzel aláírt és tanúzott dokumentumok elutasításra kerülnek.

Mit tehetünk AVDH nélkül?

Magánszemélyek számára a megjelenést követően megoldást jelenthet a DÁP mobilalkalmazás által a jövőben biztosítandó elektronikus aláírás lehetősége, ám a DÁP-pal céges/szervezeti domain ügyben nem lehet majd aláírni, hiszen ez a szolgáltatás kizárólag magánszemélyt hitelesít.

Ha a domain nevünk regisztrációja vagy átregisztrációja során a Nyilvántartó jóhiszeműségi nyilatkozat aláírására kér minket, akkor jelenleg kizárólag harmadik féltől származó elektronikus aláíró program használatával tudunk ennek eleget tenni.

Piaci szolgáltatók magánszemélyeknek kínált ingyenes digitális aláírásai, pl.: 

  • Netlock: a szolgáltató magánszemélyeknek ingyenesen minősített elektronikus aláírást kínál, amelyet felhasználói fiók létrehozását és bárhonnan elvégezhető videós azonosítást követően vehet igénybe a felhasználó. Az Microsec-éhez hasonlóan az aláírás szintén mobil applikációval hozható létre, az így aláírt iratok teljes bizonyító erejű magánokiratok lesznek. Tehát ez az aláírás jelenleg is elérhető és használható pl. domain ügyeknél is magánszemélyek számára.  További információ: https://netlock.com/ 
  • Microsec: magánszemélyek egy fizikai „e-Szignó terminálon” ingyenes minősített elektronikus aláírás létrehozására alkalmas tanúsítványt igényelhetnek. Az igényléshez tehát be kell menni a szolgáltató székhelyére az e-Szignó terminálhoz (vagy más e-Szignó terminálhoz), továbbá rendelkezni kell 2016. január 1-jét követően kibocsátott chipes és aktivált PIN kódos e-Személyivel, amit az igénylő azonosításához szükséges. A regisztráció után a minősített elektronikus aláírást az e-Szignó applikációval mobilon (vagy más eszközön a mobilappos azonosítás segítségével) lehet létrehozni, az így aláírt iratok teljes bizonyító erejű magánokiratok lesznek. Tehát ez az aláírás jelenleg is elérhető és használható pl. domain ügyeknél is magánszemélyek számára. További információ: https://e-szigno.hu/terminal

(Forrás: domain.hu)

Szervezeti célú felhasználás: jogi személy, azaz céges vagy szervezeti (pl. egyesületi) ügyekben elektronikus aláírásra egyelőre csak a piaci alapú e-aláírások vehetők igénybe, a szolgáltatók hatályos árlistái és szabályzatai szerint (pl. Magyarországon a Microsec, Netlock, FlintSign, vagy bármely EU-s minősített aláírást kínáló bizalmi szolgáltató, amelyek teljes listája itt található: link). A magyar szolgáltatóknál általában videóhívásos azonosítás szükséges és megfelelő előfizetési csomag esetén lehetőség van minősített elektronikus aláírás létrehozására. 

(Forrás: domain.hu)

Ha bővebben szeretnél olvasni az AVDH megszűnéséről vagy érdekel az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) által közzétett tájékoztató és a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) nyilatkozata és ajánlása, akkor mindezt ide kattintva megtalálod.